Icнι $нιzυқυ Иιρρση
Menü

navigation
index site anime jmusic kmusic extra

affi
  


A CSS kódot Kazunak köszönhetjük >< övé eredetlieg, Kago átalakította, a fejlécet pedig Nyunyu-chan alkotta. ^^Ha kell a kód, Kazutól kérdd el. Itt tudod el érni: sasukesama.gp 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

home

Verseny az idővel

2012.04.22. 19:08, Sakume

Hát a cím arra utal, hogy én, azaz Szákume vagyok olyan hülye, hogy kihívjam magam ellen az időt versenyre. (Sosem nyerek, az idő kegyetlen ellenfél.) Szóval mivel volt egy kis versenyem az elmúlt időben, és Réka éppen a tételeivel küzd, nem haladtunk sehová a szerkesztéssel, de én most visszatértem! Tüdüüüüüüüüüü~ Nem hoztam sokat, csak összehoztam egy keveset a ONE OK ROCK-ról, valamint az Alice Nine-ról. Persze ezt majd még később bővítem, csak jelenleg ennyire futott a hétvégémből. Meg nagyon mellesleg a Gazette is kapott 2-3 új menüpontot. (Később ezeket is folytatom, mert van még tervben ez-az.)  Most pedig azt hiszem egy időre megint eltűnök, ugyanis újra animés kedvemben vagyok, szóval most terveim szerint megnézek egyet-kettőt, és úgysem bírom ki, hogy majd ne írjak róla, szóval arra is számítsatok majd a későbbiekben. x3

Hát ennyi lett volna. Köszönöm minden látogatónak, és azoknak is, akik csak kattolnak ha megkérem őket *-*  És most Sakume balra el.

két új anime plusz egy társszerki

2012.03.28. 16:31, Sakume

Igen, nagy kihagyás után megint itt vagyok. Mivel lebetegedtem alkottam egy kicsit, hogy elüssem az időt, így született meg az anime menüben két új anime rész, a Fairy Tail és az Ouran High School Host Club (ha mégegyszer le kell írnom a nevét agyfaszt kapok o_o') Valamint elkezdtem írni a ONE OK ROCK-ról is, és kicsit belekontáérkodtam a már rég elkezdett Alice Nine-ba is. Lehet hogy ma még folytatom, de ha nem, akkor elégedjetek meg a két új animével. Szóval ki örül neki, hogy beteg a Sakume? Csak mert a Sakume nem igazán. xD

Másik közlendőm az lenne, hogy egy merész vállalkozó segítségével megdöntöttük a gportal rémuralmát és sikerült végre adminjogot adnom neki, szóval tessék szépen köszönni Rékának, aki mától az animés részt szerkeszti. (Perszer én akkor is belekontárkodok néha egy-egy animével *gonoszhörcsögkacaj*)

Azt hiszem így most ennyi lenne, szóval tessék szépen megnézni mi frisset hoztam nektek. Tettem bele sook széép képet is, hogy kevésbé tűnjön unalmasnak az egész.. (Meg azért is, hogy garázdálkodhassak a guglival is *megint gonoszhörikacaj*) Ja igen! Azt még hozzátenném, hogy minden saját írás, két napig tartott mindent megírni, ami nem saját írás, az meg saját fordítás (szóval lényegében az is sajátnak minősül, nem?) szóval tessék ám értékelni *szúrósannéz* Ha netán kell bárkinek, az elviheti, csak szóljon a vendégkönyben vagy bárhol. >w< 

Köszönöm, ennyi lett volna a mai közlemény. ^-^*

gyilkos napok

2011.11.16. 17:29, Sakume

Hát most újra jelen. Bocsi, frissítést egyenlőre nem tudok mutatni, mivel most kezdem újra a munkát. De már túl vagyok a gólyanpokon (nem, nem vagyok 9-es, csak a mi osztályunk szervezte, és igen, nálunk még csak most voltak a gólyanpok) aztán egy húzós hétvégén, és két brutális hétköznapon, szóval nem újult erővel, de újra bevetem magam a szerkesztésbe :D Ja igen, még egy hír, ami elég fontos... ha nem tervez továbbra is szívózni a gp, akkor egy társszerkesztővel bővül az oldal, aki jól képzett animés, és besegít   értelemszerűen az animés részben, mivel egyedül sok lenne így minden egyszerre. Hát ennyi lett volna a közlendőm, üdv a következő bejegyzésig ^^

haladás?

2011.11.05. 23:05, Sakume

Bizony-bizony haladás. Nem sok újat tudok hozni, hacsak azt nem, hogy befejeztem a Giru menüt egyelőre, amint eszembe jut még valami oda, felteszem, és javítgatom a Gazette részt, és az animéket is szelektálom, néhol újraírom, vagy éppen teszek hozzá... Jah,és közben hűségesen fordítgatom a biográfiákat :D Az Alice Nine-al már készen vagyok, szóval örömmel jelentem be, hogy az A9 lett a nyertes, azzal fogok most foglalkozni, viszont még ne keresse senki, előbb összeszedek pár cikkecskét bele, és majd csak utána teszem közzé. ^^ Remélem sikerül végre jó irányba kanyarítani az oldalt. Hát addig is jó böngészgetést x3 Baibai~

jelentem, jelen

2011.10.25. 21:46, Sakume

Sakume újra a házban :D Hát annak ellenére, amit ígértem (már egy éve...) mondjuk úgy, nem túl gyakran jártam fel az oldalra, de most így ősz eleje-közepe-végén érzek magamban elég energiát a szerkesztéshez, szóval most arra gyúrok, hogy visszaálljak rá. Eddig jól haladok, már két napja szerkesztgetek folyamatosan (azért nem olyan nagy eredménnyel, mert köztudott, előszeretettel pofázok ahogy a csövön kifér, és még a figyelmemet is könnyű elterelni...) Naszóval.
Most jelenleg a jmusic menüt szerkesztem, egyellőre a Girugamesh részt írom, valamint a Gazette részben javítgatok pár dolgot, és új cikkek (vagy miaz xD) is kerülnek bele, aztán majd folyamatosan frissítem az egészet új bandákkal. 
Ami az anime részt illeti, azt egyellőre leveszem a menüből, és majd szép lassan átírom, meg teszek hozzá új animét/animéket, és úgy linkelem vissza a menübe. 
Terveim között szerepel egy filmes/doramás rész is, de ez egyellőre még távoli dolog, egyedül nem megy ilyen gyorsan ennyi minden.
Viszont ha minden igaz, akkor az oldal hamarosan új design-t is kap. Előre köszönet érte Kazunak x3
Hát ennyi lenne a hír, most pedig vissza a szekesztéshez! :P

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Számláló
Indulás: 2007-08-19
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

SAJÁT SOROZATOK! MEGLEPÕ,VICCES,PIKÁNS,ÉRDEKES,HÁTBORZONGATÓ,MISZTIKUS,SZERELMES,TINI,SZAPPAN,KOMÉDIA,SZITCOM. KATT!!!!!    *****    Weboldal készítés, Joomla programozás    *****    KS-PIPA termékismertetõ - a könnyebb levegõvételért. Magyar termék, a gyártótól!    *****    online patika    *****    koszorúszállítás    *****    jogi szakfordítás    *****    Hitel kiváltási lehetõség, vagy állomház számodra. http://href.hu/x/hsx0 ingyenes regisztráció május 31.-ig    *****    Hitelkalkulátor, hitel kalkulátor online hitelek 2012-2013 - Pénzügyi hírek, gazdaság bankok, adók    *****    Kattints!A legjobb magyar forrásod Ashley Tisdale-rõl!Kattints!Ashley Tisdale!    *****    //JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//    *****    Egyedi kézzel készített ajándéktárgyak, és még sok más vár Rád! Folyamatosan bõvülõ kínálattal! Nézd meg Te is!:)    *****    KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATTT    *****    JAPÁN l MINDEN AMI JAPÁN KULTÚRA l HAVONTA NYEREMÉNYJÁTÉK l JAPÁN    *****    FARKAS SZEREPJÁTÉK! Gyere és nevelj te is farkast a lapon! Csak egy kattintás! Farkas szerepjáték! Gyere és nevelj!    *****    gyógyszerwebáruház    *****    Asztaldíszek az e-virag.hu oldaltól!    *****    Mûszaki szakfordítás (angol-magyar) - Mag Éva    *****    IDE MINDIG ÉRDEMES BENÉZNI Picur Mini ABC Nyitva: mindennap 5-21h-ig Bp. IV. Nádor u. 87. AZ ÜNNEPEK ALATT IS NYITVA!    *****    Honlapverseny! Nyeremény: 80 kredit + ingyen hirdetés! Jelentkezz Te is, és változtass a verseny állásán!    *****    Kövesd nyomon GERALD DEPARDIEU életét, és munkásságát!